Mórágy története

Mórágy Tolna megye déli részén fekvő település, közigazgatásilag hozzá tartozik Kismórágy. Területén már az újkőkorszakban is megtelepedett az ember. Ismert régészeti lelőhelye a Tűzkődomb. Az itt feltárt leletek alapján elmondható, hogy ebben az időszakban ez volt a környék központi települése. A Tűzkődomb alatt folyó Lajvér patak tóvá szélesedett, illetve mocsaras területek alakultak ki, amelyek szinte körbeölelték a dombot, védelmet biztosítva az ott letelepedett ember számára. A védelem és az élelem rendelkezésre állt, de a letelepedést a felszínre bukkanó gránit is ösztönözte. A kőeszközöket készítő ember számára ez fontos alapanyag volt, a belőle készített eszközök cserekereskedelem útján távoli vidékekre is eljutottak. Mórágy első ismert írásos említése egy 1267-ben íródott, latin nyelvű oklevélben olvasható: ”Silva regalis Mooragy, azaz Királyi Erdő Mórágy. Az iratból nem derül ki, hogy ez idő tájt lakosok is voltak e Mórágyon, de a területén lévő Kürtös és Sziács települések lakott helynek számítottak ebben az időben. Az 1333-ban kelt tizedjegyzék alapján biztosan tudható, hogy már Mórágy is lakott település, az irat meg is nevezi a papot, Balázst, aki nyolc báni dénár adót fizet. Az első török portyázó csapatok 1526 szeptemberében léptek Mórágy földjére. A török megszállás alatt a törökök mellett a régi birtokosok is beszedték az adót, megkövetelték a robotot, ami nagy teher volt a lakosság számára. Ennek ellenére a falvak nem néptelenedtek el a török megszállás első évtizedeiben. A török adóösszeírásokból tudjuk, hogy a mórágyiak adójának háromnegyedét a mustadó tette ki, a befizetett összeg kisebb része volt az összes többi adófajta, vagyis már ebben az időben jelentős szőlőtermesztés folyt ezen a környéken. A 15 éves háború gyökeres változást hozott a falu életében, az 1600-as évek elején Mórágy lakossága elmenekült.  Rövid ideig a falut rácok lakják. A török kiűzése után Kún Ferenc a falu új birtokosa, aki 1724-ben 36 német családot telepít az üres faluba. A telepítő földesurukban egy, a korában ritka türelmes és felvilágosult embert ismerhettek meg. Sem a szerződésben, sem a gyakorlatban nem gátolta az akkoriban országszerte üldözött reformátusok vallásgyakorlatát. Az emlékezet szerint egyetlen jobbágy sem szökött el a mórágyi birtokáról. Talán ennek is köszönhető, hogy a mórágyi ember később is tisztelte elöljáróit, megbízott bennük. Volt egy második letelepülés is 1784-ben, így a XVIII. század végére nagyrészt hesseni, badeni, pfalzi származású németek népesítették be Mórágyot. A különböző nyelvjárások összeolvadásával létrejött az egyedi mórágyi nyelvjárás, a maratzerisch, a mórágyias német nyelv. Mórágy nehezen megközelíthető hely volt. A német telepesek megérkezése után évtizedekkel is csak a dombokon át lehetett a faluba jutni. A szűk völgyben meredek domboldalakat műveltek a gazdák, ami rendkívül fáradságos munka volt. Az elszigeteltség és a nehéz körülményeknek következtében sokáig szegény helységnek számított. Mindezek ellenére gyarapodó település volt, lakosságszáma a kétezer főt is meghaladta a huszadik század elején. A Lajvér patakon egykor öt vízimalom működött, és később egy hengermalom is épült a faluban. A mezőgazdasági munka jelentős szőlőtermesztéssel, a kőbányászat, a malomipar, és a részben ezekhez kapcsolódó kézműipar adta a megélhetést az 1900-as évek első feléig. Ennek köszönhetően méretéhez képest iparosodott településnek számított. A II. világháború után a német ajkú lakosság nagy részét kitelepítették. Az elüldözött németek helyére az otthonukat szintén elhagyni kényszerülő határon túli magyar családok érkeztek. A következő évtizedek a tudatos falusorvasztásnak köszönhetően nehéz időszakot jelentettek. Először a malom, majd a kőbányák is bezártak. A fiatalok városokba költöztek. Az elmúlt években kedvező folyamatok indultak el. Mórágy fejlődő, rendezett település, van óvoda, iskola. Az itt élők őrzik a megmaradt értékeket. A falu ismert rendezvénye a Gránit fesztivál, melynek magvalósításában a helyi közösségek aktív szerepet vállalnak.